Tűzvirág - Nemzetközi Zománcművészeti Seregszemle X.
Tűzvirág - Nemzetközi Zománcművészeti Seregszemle (10. évfolyam)
Naszvadiak Polgári egyesülete, a Csemadok Alapszervezete Naszvad és a Tűzvirág Naszvadi Nemzetközi Zománcművészeti Seregszemle Igazgatósága
2018. június 1. - 10.
időpontban megrendezi a
TŰZVIRÁG
Naszvadi Képzőművészeti Szabadiskola
nyári szimpóziumának X. jubileumi évfolyamát
melyen Önnek is tisztelettel kínálja fel a részvétel lehetőségét. A szimpózium, bár a zománc-művészetre épül, ám teljesen nyitott a képzőművészet bármely műfaja irányában. A szimpó-zium egész ideje alatt a tervezett szakmai összejöveteleken és egyéb kísérőrendezvényeken való részvétel mellett – a szervezők biztosítják a résztvevők számára az alkotó tevékenység-hez szükséges alapvető feltételeket (égetőkemencék, kéziszerszámok, egyéb szükségletek), az elszállásolást és az egésznapos ellátást. Az eddigi évek gyakorlatával szemben azonban, az idei rendezvényt bizonyos mértékig kénytelenek vagyunk fizetőssé tenni a résztvevők számá-ra, mégpedig a következőképpen:
Nevezési díj: 10.- euro, személyenként
Részvételi díj: 20.- euro, naponként (ebben benne foglaltatik a műhelyhasználati díj, az elszállásolás
díja a helyi Sport-szállóban, valamint a napi háromszori étkezés. A napi
rész-vételi díjat azonban részeire bontani nem áll módunkban.) Ugyancsak –
beszerzési áron – térítés ellenében tudjuk biztosítani a nálunk megrendelt, az
alkotó munkához szükséges alap-anyagokat (festővászon, rajzlapok, acél vagy
rézlemezek, zománcok) is. A kellékek árlistáját web-oldalunkon tesszük közzé.
Az alkotó ténykedés további, speciális kellékeit, ugyanúgy, mint eddig, minden
résztvevő maga biztosítja. Kérjük, mindezeket szíveskedjen figyelembe venni a
jelentkezési lap kitöltésénél. Viszont, a rendezvény fizetős mivoltára való
tekintettel, nem tesszük kötelezővé az itt készült alkotások adományozását, ezt
minden résztvevő saját belátására bízzuk. Anyagi lehetőségeinkhez mérten, a
szimpóziumról ebben az évfolyamban is szándékunkban van a már megszokott színes
katalógust kiadni, majd azt a résztvevőkhöz eljuttatni.
A szimpóziumra való nevezési határidő 2018. április 25. A rendezvény szervezői a nevezési lapok beérkezése után minden jelentkezőt külön érte-sítenek a rendezvény további, szervezési, technikai részleteiről. A nevezési lapokat a követke-ző postai címre kérjük: Naszvadi Képzőművészeti Szabadiskola, Németh Gyula, Hradná 1, 946 51 Nesvady, Slovakia (tel: 00421908548983). A nevezési lap letölthető lesz a www.csemadoknaszvad.sk, vagy a www.tuzvirag.sk internetes portálokról, s elküldhető az info@csemadoknaszvad.skinternetes címre is.
Application Form For the Tűzvirág Open Art School
Tisztelettel várjuk jelentkezését.
Naszvad, 2018. március15.
Dobosi Róbert a Csemadok Alapszervezet elnöke